Ó Istenség!
Írta: Fujt Ernesztin

Micsoda érzés keveredett bennem,
Micsoda fájdalom, kín, öröm
és bánat, képzelet és valóság,
Keserves ez így együtt
Mit kéne tennem, hogy ettől megváljak.

Próbáltam így, próbáltam úgy,
De mind hiába. Bennem van szüntelen.
S a gondolat bánt, várom a nappalt
ami majd mindent jóra vált.

Várom az éjjelt mely kis pihenést ád.
Bízom a szépben, jóban,
Ez ad minden nap reményt.
De a könnyeim csak jönnek, tódulnak,
Hogy meddig élhetek így én.

Megváltást várom minden napban,
Hogy jobb lesz végre már.
S amikor a könnyeim elapadnak,
Úgy érzem, hogy most könnyebb tán.