Gyémánt könnyek.                             
Írta: Fujt Ernesztin

Hulló könnyek záporrá nőnek,
minden könnycsepp gyémánt-á válik,
látom benne arcomat,
s majd összeolvad s torzul,
mint boldogság után,
a rossz gondolat.

Hulló könnyek záporán át,
látnod kell majd a szivárványt,
kiderül az ég, mely mint korona,
s égkő, fél holdját vetíti rád,
színtiszta pompáját festi majd,
és vele a csoda és boldogság nő.

Minden visszatér
Írta:Fujt Ernesztin

Az éjszaka rejtekén,
az álom visszatér,
a tested hozzám ér,
a szívemben élsz.

Átkarolsz lágyan,
és ég a vágyam,
hogy karjaidban,
égess el e-lángban.

A szeretet ölel,
mosolyod elringat,
látom a szemed tükrében,
megpihensz az örök együttlétben.

A szeretet lángja,
perzsel és éget,
tükre visszatér hozzád,
a mindenkori szenvedélyben.

Csendes magány.
Írta: Fujt Ernesztin

Keresek valakit kit álmaimban láttam,
kinek tündér lehetnék angyal szárnyon,
szírének zengő hangjától el ne csábuljon,
szerető ölelést csak tőlem várjon.

Szeretném, mint eltévedt folyó,
a boldog zúgó hangos árral,
újra a tengerbe találjon,
majd az óceán csendességére vágyjon.

Ám az idő szalad, nem adja meg magát az árnak,
szivárvány színű szappan buborék akár egy álom,
lepke szárnyú álmaink oly gyakran tovaszállnak,
és az élet alkonyán megbékélünk a csendes magánnyal.

Álom volt.                         
Írta:Fujt Ernesztin

Álom volt csupán,
minden érintés és gondolat,
csalfa csalóka álom,
s az élet mily kegyetlen,
s olykor csak merengés tud lenni.
S már-már elhiszed, hogy az álom,
valósággá is tud lenni?

S jön az ébredés,
sok átvirrasztott éjszaka után,
s rájössz, hogy az elméd,
játszadozott csupán,
remélte, hogy jön egy nap,
mely minden vágyadra
megoldást ad.

Most révedezel az elmúlt időn,
s minden perc mint homokszem,
pereg tova,
s mily álom volt is az,
melyben a vágy,
hogy tudja álcázni önmagát,
s hogy a valóság mennyire ostoba.

De minden ébredés fáj
s elmereng az érzés felett,
hogy mennyire vágytál rá,
egy-egy boldog percre,
ami aztán el nem jön soha,
és ébren álmodni volt a legszebb,
s az idő majd száll tétován tova.

Magányos festő
Írta: Fujt Ernesztin

Álmodom a színekről,
álmodom a lélekről,
s minden ecsetvonásomban,
benne vagyok én is.

Az alkotás számomra,
a művészet és az élet,
örömömet ebben lelem,
s a vászon érzi lelkesedésem.

Páncélba zárt elmém,
ilyenkor megnyílik,
s boldog ecsetvonásokba kezd,
ahogy alkotáshoz illik.

Festményeimet megálmodom,
majd álmaimat megfestem.
Érzelem kerül a vászonra,
s színekből alkotva lesz szépség.

Megtöltöm élettel,
mert számomra ez élmény.
S mint egy csupasz emberi lélek,
melyet birtokba vesz az elmém.

Festményem egy vers szavak nélkül,
Versem egy festmény szavakba zárva.
Az alkotás öröme az én világom,
az élet értelmét én ebben találom.

Szegénység a szívben                 
Írta: Fujt Ernesztin

Elfelejted, hogy a szegénység nem csupán pénzben,
gazdagságban rejlik?
A szív szegénysége mindent felülír,
amikor nincs képességed a szeretetre.
Játszod, színleled az életet,
s azt hiszed minden rendben van így?

De egyszer eljő az idő és jön az elszámoltatás,
mikor számot kell adj arról,
hogy életed teljes volt-e és csodás?
Volt-e benne igazi szívből jövő gazdagság?
S akkor mit felelsz?
Élted csak az életed?

Volt hit, remény, de igazi vágy sohasem?
El illan az élet, s csak a röpke perc marad.
Felüti fejét a fájdalom a sok játék miatt,
s az igazi öröm, ami mind elmaradt?
Az élet alkonyán a lemenő nap sötétre vált,
Aztán későre jár minden és az idő végleg elszaladt.

Szerelemre hívsz
Írta: Fujt Ernesztin

Édes álmok, rejtett vágyak,
Hív a vágyad, hív az ágyad.
Mosolyod arcomat tükrözi,
örömöd, örömömet élteti.

Csak mi ketten, gyönyör és kéj,
Az érzés a szívemig ér,
Bennem lüktetve él,
S majd megőrül egy csókodért.

Hagyd, a nász had dobogjon,
Mint fáklyaláng lobogjon,
Minden vágy had tomboljon,
Akaratunk eggyé válva oldódjon.

Nevedet suttogva                          

Írta: Fujt Ernesztin

Amikor a nap sugara felkel,

hajnali pírt a horizontra fest,

a veled ébredő lelkemen,

nevedet suttogva ébredek.

Szívből jövő csintalan halk mosoly,

tekintetemben a boldogság,

fel csillanni látom szemed sugarát,

s élvezem minden édes pillanatát.

Meztelen a lelked, álarcod leveted,

valódi éned szépségét látom, 

amely minden rosszat elfeled,

tested s lelked épít és rabul ejt.

Élet ösvény.

Van, hogy a fellegekben jársz,
máskor a pokol tornácán állsz,
hiszen az élet ösvénye tüskékkel ékelt.

Fujt Ernesztin

Átutazók.

Csak átutazók vagyunk itt-e Földön,
végleges otthonunk nincs,
vendégként éljük életünk.

Fujt Ernesztin

Sárguló levelek
Írta: Fujt Ernesztin

Őszbe szökött már a nyár,
az avar sárguló színre vált.
Bronz és barna az ősz hatalma,
a nyári emlék nem vár vissza már.

Őszbe fordult már a nyár,
nem lesz ki majd hazavár.
Elrepült a tavasz, a nyár,
s vele minden messze szállt.

Őszbe tért meg már a nyár,
s tavasz újra eljön, csak várj.
Remény kell és érzed már,
hogy a szíved s a szívem visszavár.

Valóság

Álmot látni,
hogy valósággá váljon,
az már nem csak álom.

Fujt Ernesztin

Az ok.

Ne keress okokat,
hiszen az ok,
te vagy magad.


Fujt Ernesztin

Szívrobbanás

Hiszed vagy nem?
A végzetes szerelem,
ősrobbanás a szívedben!

Fujt Ernesztin

Maga az élet.

Ne keress kifogásokat,
hagyd, hogy minden megtörténjen,
hiszen ez maga az élet.

Fujt Ernesztin

Légy önmagad.

Nincs az életben fontosabb,
mint, hogy
megtaláld önmagad!

Fujt Ernesztin

Az élet

A jelenben élek,
álmodom a holnapot,
emlékül mentem a tegnapot.

Fujt Ernesztin

Gondolatok

Gondolatok élesztéséhez,
olvass el sok könyvet,
s a gondolat majd benned is ébred!

Fujt Ernesztin

Születésnapodra.
Írta: Fujt Ernesztin

Ez a szép vers csakis a tiéd,
hallgasd boldogan mint egy jó zenét,
papíron a kották hada,
szívedben a szeretet dala.

Köszöntelek e gyönyörű napon,
legyél boldog és örökké fiatal,
emlékezz a szépre és a jóra,
jusson eszedbe minden boldog óra.

A zene a dal kísérje utadat,
s ha a tortán eggyel több gyertya ég is,
tudd, hogy mindig van remény mégis,
s a dalban és zenében elkísérlek én is.

Az élet egy örökké tartó álom,
mely ha beteljesül nincs szebb a világon,
legyél mindig győztes, hisz az élet viadal,
s melyen ha felül emelkedsz, tiéd a diadal.

Megfestettem.
Írta: Fujt Ernesztin

Megfestettem a szerelmi történtünk,
a hajnal fényét, a sötétséget mi alá szállt.
A színek boldog váltakozását,
mikor felemelt a két karod,
s a boldogság átkarolt.

Megfestettem sötét színekkel a kételyt,
melyben a mély elnyelt.
A paletta minden árnyalatát,
a szívnek minden mozzanatát,
melyek meggátolták a szárnyalást.

S aztán mint hulló csillag zuhant alá,
minden szín sötétbe fordult,
s a csend a mélybe szállt.
Hallom a csend zúgó hangját,
s amikor már nincs tovább.

Édesanyámnak                           
Írta: Fujt Ernesztin

Olykor álmodom róla,
fehér haja mint a hó,
szeme mint a csillag az égen,
mosolya melyben a szeretet
minden érzését ő hordozta volna.

Igen, valóban benne volt minden,
ami emberré tett engem.
A jóság, a kedvesség, a józanság,
odaadás, aggodalom, gondviselés,
szívében a lélek csak szeretni járt.

Hiányzik ő nékem nagyon,
látom őt a felhők között,
és a lénye fényt szórva ragyog,
Boldogság és mosoly ül az arcán,
jelzi, hogy jól van, s csendben búcsút int.

Szeretete minden nap elkísér,
álmaimban is hozzá tartozom,
Angyal szárnyon érkezik hozzám,
elvarázsol mint mindig, és tudom,
hogy ez az anyai föltétlen szeretet.

Az én igaz barátomnak
Írta: Fujt Ernesztin

A sors megajándékozott egy emberrel,
Kire én nem számítottam soha.
Jött mint a villám, váratlanul,
belépett az életembe, mint még senki soha.

Minden nap szót váltunk,
és velünk van minden őszinte gondolat.
Együtt sírunk s együtt nevetünk,
Bohém lelke homlokomra atyai csókot ad.

Számára én vagyok a páratlan láng lelkű költő,
A nő, aki más mint a többi,
Felvértezve minden gondolattal,
csatát vívunk erényből és gonoszságból.

Barokkos csipkés lelkem örömmel tölti el,
Nincs amiről ne beszélnénk,
A létről, szerelemről, boldogságról,
szépségről, alázatról, elmúlásról.

Napjainkat így mulasztjuk,
Eme szent köteléken áldozunk,
az igaz barátság oltárán a mindennapoknak,
és tesszük szebbé a még hátralévő napjainkat.

Pilleszárnyon                 
Írta: Fujt Ernesztin

A boldogság lágyan lelkemre száll,
simogat és kedvesem a karjába zár,
Szárnyalok a nap felé messze fel,
a kék ég puha fehér felhőjük közé emel.

Ott szárnyat bontok és repülök,
lenézek a Földre és együtt örülünk.
A pilleszárnyú boldogság mi átkarol,
s lehelet könnyű dalt dalol.

Dalol a szívről a szívnek,
Mint lepke könnyű álom száll tova,
hogy végre megérkeztél hozzám
s én lettem a szíved otthona.

Az álmokon túl...

Írta: Fujt Ernesztin


Ó mily boldog voltam én,
minden nap egy új remény.
Az érzés nem változott,
szeretném, ha mi lennénk,
az örökké elválaszthatatlanok.
Néha átlépjük a hegyet,
s aztán földre zuhanunk.
Éljük az életet,
én finoman, te kissé vadul.
Én csak rád várok olthatatlan,
hívsz és én is hívlak téged,
mikor hiányodat már fájdalmasnak érzem.
Folytassuk ezt a sors adta szépet,
a szerelmünk az égig emel,
de el ne hagyj sohasem!
Minden kín mely a távolság miatt elér,
hidd el a szívembe majd belefér.
De törődj velem mi a szívem vágya,
s minden bút és bánatot majd elfeled,
hogy ne legyen a szívemnek hiánya.
Tudni, hogy vagy és létezel,
ez nekem mindennél többet ér
a szívemben hordalak idebenn.
Feledni csak a rosszat lehet,
a jó az mindig felemel,
és ettől lesz oly szép,
ami sohasem múlik el.
Én bolond, egy percre elhittem,
mert elhagyott a hitem,
hogy nélküled is van élet idebenn.
De tévedett a szívem és a lelkem,
hiszen én ezt az érzést,
már nem is reméltem.
Nem tudom mit tettél velem,
de a szíved csak bennem él,
nem múlik és minden napban,
ott van a remény és hogy,
mindig és örökké szeretni foglak én!

Lidérc tangó               
Írta: Fujt Ernesztin

Akartalak szeretni nagyon,
De a szívem most elcsendesült, hagyom,
A szívemet átjárja a fájdalom,
Hogy lehetnénk e-egymásnak vajon?

Csak a lidérc táncolt egy búcsú tangót,
Jég és tűz mely-e táncot járja,
A jég ropog, a tűz pattog,
S kioltja egymást mint a szenvedélyes tangó.

Elevenen mintha élne minden érzés,
Csalfa volt és hazug,
Nem kell a játék a szívem igaz érzésekre várt,
Mely tartott néhány éven át.

Gondolkodóba ejt a magány,
Hogy hová tűnt az az édes érzés,
És hogy a vágy igaz volt-e tán?
Amely a másik karjaiba zárt.

Kavarog az érzés,
A szemem ólom könnyeket ejt,
A szív dalol egy régi dalt,
Most új dalt komponál ami új utak felé hajt.

Fel-fel villan egy-egy kép,
A kaleidoszkóp mélyén,
Egymást váltják a szép és szomorú emlékek,
Hogy a fej beleszédül, úgy kavarog.

Megnyugvásra vágyik s a hajnalt várva,
Felkél a nap és új jövő érkezik,
Mely minden napra vigaszt hoz,
A sors berendeltetett és új álmokat hoz.

Karácsony Veled.
Írta: Fujt Ernesztin
         
Szívemet átjárja a vágy,
mely téged a távolban talál,
gondolatom mindig csak nálad jár
és érzem a szívem rád talált.

Szívünk egyszerre dobban,
nem vágytam rá soha jobban,
karácsonyi csengettyű, száncsengő,
a táj puha fehér pihe paplan,
nem éreztem magam soha jobban.

Képzeletem átjárja a nyugalom,
mely megpihen a válladon.
Mosolyra nyílik a szánk,
a boldogság érzése hatja át.

Azt kívánom magunknak,
minden nap így legyen,
egész évben és egy élten át,
a karácsonyi szeretetet éljük át!

Adj nekem...
Írta: Fujt Ernesztin

Adj nekem szeretetet,
ne harcot.
Adj nekem mindent,
hogy lássam az arcod.
Most a szívedre vágyom,
és az utamat mégis
egyedül kell járnom.
Igen, kell nekem az álom,
hogy egyszer valósággá váljon.
Ezt hordozom magamban,
nap mint nap,
és boldog leszel,
ha tőlem majd kapsz,
szeretetet, reményt,
áldott szavakat,
és az álmom remélem,
mindig veled s velem marad.

Az én Univerzumom
Írta: Fujt Ernesztin

Te vagy az én Univerzumom,
mely messze a távolban vagyon.
Te vagy az én drága csillagom,
mely ott fent az égen ragyog.

Az egyetlen akire vágyom,
a te világod az én világom.
Azt mondod magányos vagy,
én sem vagyok különb nálad.   

De amikor két magányos,
Univerzum összekapcsolódik,
akkor megnyílik,
a mi csodálatos kis világunk.

Hiányodban szenvedek minden nap,
az ölelésed, a csókod,
a boldogság amit nekem adsz
hajt tovább minden nap.

Egy gyönyörű nap felé,
melyben csak te és én vagyok,
és édes minden pillanat,
ahol csak mi ketten vagyunk.

Szeretlek és nincs
ami ezt megváltoztatná,
mert a szerelem nem játék,
az csak igazi szíveknek való.

Hálás vagyok a sorsnak,
hogy kettőnket egymáshoz sodort,
az életem ettől oly csodás,
hogy történnek bizony még csodák.

Távoli kedvesemnek
Írta: Fujt Ernesztin

Távol vagy tőlem s mégis itt vagy, érzem.
Minden bensőm téged óhajt,
kíván és repülök hozzád gondolatban,
a távoli nagy messzeségben.

De hisz mégsem választ el,
minket több ország és látóhatár,
mert itt élsz bennem, a szíved hozzám
és a szívem mindig hozzád talál.

Az öröm és a boldogság perceit éljük át,
amikor a két szempár egymásra talál.
A legnagyobb boldogság látni téged,
mely repít a csodás végtelenbe.

Kigyúl a te csillagod az égen,
várlak téged, ha oly távol is vagy tőlem.
Ölelj át gondolatban és én érzem,
a különös vágyat, mely bennünket éltet.

Casanova nyomában
Írta: Fujt Ernesztin
                               
Még nem vesztek ki a Casanovák,
sőt egyre több aki az égbe kiállt,
hogy én vagyok a szerelem,
a vágy, a mámor és a szenvedély!
Ezt el ne hidd mert csalfa, facér,
és nincs bennük semmi hit,
józanság, mind játékra termett,
igaz lélek köztük nincs egy sem.
Azt hiszik ez nekik mind jár,
s a nők csak értük élnek?,
Micsoda tévedésben van egy ilyen lélek!
Mi nők csak magunknak élünk,
szerelmet, szenvedélyt egy
Casanovától sohasem remélünk.
Ő el van a kis elképzelt világában,
de a nők, s mert ez nem a világunk,
sokkal értékesebb férfira vágyunk,
mint, hogy belőlük merítsük szerelmi álmot.
Mi nők alkossunk, gyarapítsunk,
és ettől mi boldogabban élünk,
s a torz lelkektől soha jót ne reméljünk.

Szerelem tánc
Írta: Fujt Ernesztin

A szerelem akár a vitustánc,
átöleli szívem és a lelkem,
minden gondolatára szerelem táncot jár,
és az ölelése a karjaimba zár.

Édes érzés, szívem szárnyal,
vetélkedik egy heves madárral.
szeli az eget, mélyen hasítja lelkem,
ó és a csodák érzelmeivé lettem.

Nagy vágyakozás minden találkozásunk,
kölcsönös boldog órák és percek,
szeretni és szeretve lenni,
ez mindennapi ébredésem mottója.

Csak a szerelem hangait halljuk,
mámorban, örömmel és boldogan,
kívánni téged s két karomba zárni,
és a szerelem táncát kart-karöltve járni.

Álmodozni Rólad.
Írta: Fujt Ernesztin

Álmodozni Rólad,
ehhez kevés egy élet.
Csillagszórót gyújt odafenn az égen,
melyek közül számomra csak egy ragyog,
és melyben te vagy a végzet.
A kezdet finom volt és édes,
s ami folytatódik,
az egyre inkább méz lesz.
Örömök mámorán át,
a mindennapokba vájt elmém,
hogy örökre szeretni foglak én.
S ez nem valami fáradtságos,
próbára tevő lélek érintés,
hanem önfeledt gyönyörű érzés.
A napok így telnek boldogságban,
hogy minden gondolatomban,
örömben részesül elmém,
szeretetben, ölelésben,
hogy a szívem hozzád tartozik,
ez így van rendjén.
S akkor minden jól van,
hogy ha nap mint nap,
álmodozhatom Rólad!

Szerelmemnek
Írta: Fujt Ernesztin

Te vagy a mindenem,
Te vagy az életem,
A szerelem és a költészet Te vagy nekem,
A múzsám akiért érdemes élnem,
s a lét amiért érdemes élni.

A szívem védtelen,
A szív helyett jó,
hogy nem parancsol az értelem.
Mindennapi csoda mely részemül jutott,
rám találtál és együtt vagyunk boldogok.

Álmaimban is áldom azt a napot,
amikor a pillantásunk összetalálkozott.
Te az első pillanatban tudtad,
és biztos voltál benne,
hogy így leszünk boldogok.

Vágyakozás a kötelék köztünk,
Amiről álmodoztunk, ábrándoztunk,
és a kölcsönös öröm lett a részünk.
Emlékszel? - a sokadik vágyakozás,
s a mai napig is ebben élünk.

Azóta is egymásba karolva,
Visz minket az élet tovább az úton,
mely megköttetett egy gyönyörű napon,
kívántuk és megadatott,
hát őrizzük ezt az érzést mindennél jobban.

Magam vagyok.
Írta: Fujt Ernesztin

Magam vagyok magányomban,
rám zuhan az élet súlya,
Ha belegondolsz téged, magadat
is az élet sújtja.

Ez mind nem számít,
ne kétkedve nézz a jövő felé,
ne törődj a múlttal,
ami elmúlt nem jár tovább az úttal.

Légy mindig s mindenkor önmagad,
nem számít ha egyedül vagy magad,
a számodra szép dolgokat őrizd,
mert értelmet ez ad minden napnak.

Segítséget ne mástól várjad,
magad légy mindig ki magából adni képes,
a napjaid így teljenek el,
a lelked és a szíved mindenre kész lesz.

Így állj az élethez s meglátod,
mennyire nem voltál magad soha,
mert mindig veled volt a szeretet,
mely nem hagyott el soha.

Plátói szerelem
Írta: Fujt Ernesztin
           
Ó mint a lidérces álom,
ketten volnánk ezen a világon?
A gondolatom és te a mámor,
melyet soha nem ér el a távol.

Csak szeretsz egymagadban,
és azt hiszed, jó lesz?
De kell a szerelem mely,
igaz s való lesz.

S ha mégis kölcsönös,
s az érzés igaz,
miért kell, hogy plátói maradjon,
ha mindez igaz?

Ó kesze-kusza élet,
magad sem tudod,
hogy féri és nő,
mit remélhet.

Magunkat kell szeretnünk,
mindennél jobban,
de kell, hogy valaki,
szeressen kézzel foghatóan.

De a gyávaság mindig könnyebb út,
nincs harc mert az bonyolult.
S akkor jössz rá,
hogy nincs egy lélek.

Aki úgy tudna szeretni téged,
s két karjába zárna,
életed visszahozza,
s megkoronázza.

De mivel plátói, nincs remény,
valódi boldogságra,
fékevesztett álom mely rád talált,
kergetőzve jár a boldogság kapujában.

Ugye nem ezt szeretnéd,
mert nincs benne érzés,
csak csalafinta mámor,
ne hagyd, hogy az élet így találjon.

Őrizem a parazsat.
Írta: Fujt Ernesztin

Őrizem a parazsat,
mely még  megmaradt.
Ez a parázs sosem alszik el,
lángra lobban ha oxigént kap.
Feléled egy szikrától,
és új erőre kap,
Tombol a szívemben,
mint a nagy vihar,
és mindig csak téged akar.
A vágy sohasem huny ki,
csak időnként,
csendben megpihen.
De ha jöttöd látom,
a varázslat visszatér,
ragyog, énekel és táncol.
A szív legbelül,
mint az éhes száj,
és szomját oltó vándor
mely csak téged vár.

Csend
Írta : Fujt Ernesztin

Csend, mely lelkemre ült,
megnyugtató és jóleső,
pihen a lelkem,
letakar a leplem,
bizarr nyugalom.
Álmodik a csend is,
ma pihenés a jutalom,
elmém helyben jár,
s nem repül mint a kismadár.
De miért is szállna,
hiszen oly jó,
így ledőlve a lócára.
Néha kell ez a nagy csend,
és a magány,
szívem megpihen,
a csend távoli hangját hallva,
mely lelkem nyugalma,
és csend a jutalma.

A vágy.
Írta: Fujt Ernesztin

Egymásra találva tüzet gyújtottuk,
és megjelent az apró kicsi láng,
Szítva a kis tüzet mely mind nagyobbá vált,
majd fellobbant, hiszen égett a vágy!

Lelkünk kapcsolódott melyet a test követett,
és boldogsággá vált a kölcsönös szeretet.
Lelkünk, testünk egymásra talált,
ebből született az intimitás, mit a vágy követelt.

Kell a bátorító ölelés, a csók, az egymásba olvadás!
Kell, hogy pattogjanak az erotikus szikrák!
Áhítozunk, vibráló, izgalmas szenvedély, mely eleven,
s a kölcsönös ölelés, amely rabul ejt.

A vágy zabolátlan, megfékezhetetlen, kiszámíthatatlan,
s szavak nélkül is, erre vágyunk és égünk,
hogy e csodában legyen részünk, mely felemel az égig,
ölelésben élünk, lángra gyúltunk, tűzben égünk!

Dulakodásunk az ölelés, és szerelmes édes szép szavak,
melyek mint ajzó szer úgy hangzanak.
Akarlak tiszta szívből, igazán,
a szerelem háza légy ahová a szív és a lélek hazajár.

Ez legyen a sorsod reggel, nappal és éjszaka,
hogy vággyal teljen a nap minden szaka.
Ez az öröm adja az élethez a reményt,
hogy mindig, s minden nap boldog legyél.

Isten fricskája
Írta: Fujt Ernesztin

Amikor az Úr teremté a eget és a földet,
nem szánt rá elég figyelmet,
és nem tett érte eleget.
Így elmélkedve azon gondolkodtam,
hogy csinálhatta volna ezt sokkal jobban.

Amikor a szőlőt teremté,
még nem gondolt a nedűre,
mely eszét veheti és jön derűre.
Beérett a szőlő és az aszú szemeket kóstolgatva,
bizony az elméjét egy kissé megtréfálhatta.

Ekkor megteremté Ádámot,
s a gépezetbe egy kis hiba csúszott.
Évát kellet volna előbbre vegye,
s annak bordáiból kellett volna,
a férfit megteremtenie.

Mert a teremtés koronái,
bizony a hölgyek,
és a férfiak csak utánunk jönnek.
Ezért ilyen a mai világunk,
mert a férfiak nyomát kevésbé találjuk.

Mamutra vadászni ma már nem kell,
az evolucióval ők csak nyertek,
hisz kényelmet szánt nekik az Isten.
Az igazi férfit nem igazán látjuk,
és istenemre nem is nagyon találjuk.

Mi nők felvértezve, stabilan,
és kitartóan állunk,
tesszük amit látunk,
eme földkerekség sok dolgára,
megoldást találunk.

Akinek nem inge, ne vegye magára.
Akit megérint-e néhány sor,
az szálljon magába,
mert így bizony véges lesz az élet,
s akkor már minden hiába.

Tündértánc.
Írta : Fujt Ernesztin

Arcodra ha mosolyt csalok,
attól te és én is boldog vagyok.
Szerelem tündér hozzád simul,
Lelked tündértáncot jár,
szíved oltalmára ő vigyáz.

Este mikor a fény kigyúl,
kis tündéred ágyadnál pihen,
kinyújtja kezét, add hát a szíved.
Illatos szirmokkal lepi el a szobád,
és boldog, nyugodt álmot hoz reád.

A tündérek gyönyörű táncát járd velem,
ébren álmodj és elringatom életed.
Boldog tündér szárnycsapással,
varázsolok neked öröm perceket,
és csuda szép boldog életet!

Ha engem akarsz
Írta: Fujt Ernesztin

Ha engem akarsz,
legyél a tükrös csillagpalotám,
melynek kapuján a szívem betalál.
Belépek lelked ajtaján,
s szívemben kigyúl a sok kis lámpás,
utat mutat neked, hogy megtalálj.
A szív olyan akár az óra,
kit-kat ketyeg és hív,
de akarnod kell engem,
hisz a szív szárnyra kél,
és repülni kell az álmokért.
Hogy álmod elérjed,
küzdened kell értem és
repülnöd kell az álmodért.
Ha engem akarsz,
hát itt vagyok.
Jöjj és ne hagyd, hogy
álmainkat elvigyék a hajnalok.

Rám találtál.
Írta: Fujt Ernesztin

Szívünk egymásra talált,
édes érzés mi hatja át.
Kerestelek, kerestél engem.
Itt vagyok és csak rád vártam,
hajnalban és és az esti éjszakában,
hogy egyszer megérkezel,
s azt mondod itt vagyok.

Nem mész el soha többé,
karod átölel,
szívem a szívedhez ér,
lelked a lelkemben él.
És egymásnak élhetünk,
boldogan nap mint nap.
Ennél többre sohasem vágytam,
hogy végre én is rád találtam.

Őrizzük hát,
mint valami kincset.
Vigyázzunk rá,
óvjuk teljes hittel,
amit a sors megadott,
becsüljük nagy szeretettel.
Mert a gyémánt csillogása,
ehhez az érzéshez fel sem érhet!

Örvény.
Írta: Fujt Ernesztin

Az örvény peremén,
életünk veszedelmesen kavarog.
Ott a felszín,
melyben soha nincs nyugalom.
Ott van mi mindent felkavar,
a jó és a rossz,
mely örökké mozgásban tart.
Negatív és pozitív érzés
mindig harcban áll.
Szorongás, félelem mindig váltva jár.

De az örvény közepén,
ahol minden elsimul.
Csend  vár és nyugalom,
ott vagy te belül önmagad,
amit másnak soha ki ne adj.
Maradjon benned mindig béke,
az öröm forrása ott bugyog,
és hazatalálsz mindig és mindenkor.
Mert az örvény közepén csend van
béke és nyugalom.

Emlék
Írta: Fujt Ernesztin

Szeretni igazán,
mond tudnál-e még?
Vagy kihunyt a szívedben
minden fény?
A csillagunk már nem ragyog,
odafent az ég peremén.
De ne feledd,
a szív sohasem felejt.

Mond, hogy szerettél,
s szívem megnyugszik.
Értelmet kap,
ezernyi édes szó,
tett és gondolat.
Őrizz engem,
mint gyönyörű emléket,
mely a szívedben maradt.

Indulj, fuss, rohanj
a boldogság felé.
Szívedet, lelkedet tárd ki,
én is boldog leszek,
amikor majd látom,
hogy a boldogság kopogott
be lelked ajtaján
s szíved otthonra talált.

Ezer gyertya
Írta: Fujt Ernesztin

Ezer gyertyát gyújtottam én a szerelemért,
az elcsókolt és el nem csókolt álmokért.
Mert ennél szebb nemesebb érzés nincs a szívekben,
magasztos érzés a szeretet, az ölelés,
az együvé tartozás,
mi adható és kapható.

A szív ritmusa és a szerelem himnusza
kell, hogy legyen minden ember vágya,
a céljaid egyik legfontosabb álma.
Mely kézzel nem fogható,
csak a szívekben él.
kincs melyet óvj és védj.

Ezt csak te érzed,
helyetted nem érezheti senki más,
mindig szívből beszélj,
s amit át tudsz adni a másiknak,
ettől lesz ő boldog
és az élet oly csodás!

Lélekvár
Írta: Fujt Ernesztin

Csinosítom, igazgatom,
széppé teszem, kedvemre rendezgetem,
Elég egy szoba nem kell hozzá pompa,
ezer torony és egy hatalmas palota.

Ez az egy szoba megfelel,
az énemre mindig jól felel.
Minden igényemet kiszolgálja,
és igazítom mert ez a lelkem vára.

Helyezek bele jót és szépet,
mert a lélek viszi előbbre az embert,
a rosszat kizárom,
ők nem az én világom!

Kívánom minden léleknek,
hogy építse fel a lelke várát,
hogy boldogan tudja élni benne
a csodálatos, gyönyörű világát.

Angyali érintés
Írta: Fujt Ernesztin

Jó reggelt! Szép napot!
Itt laknak az angyalok?
A hét közül az egyik te vagy,
ki remélem soha el nem hagy!

Vigyázol rám,
tündérkertben az álmomat óvják,
annyi csend, mosoly, báj, nyugalom,
s rád teríti pillekönnyű leplét az utadon.

A harmatos hajnal friss illatával,
megóv és kísér minden reggel,
majd elsuhan a fénnyel,
és egy angyali érintéssel.

Obrigado! (Köszönöm!) - Egy különleges ember barátsága
Írta: Fujt Ernesztin

Jó reggelt, szép napot!
Küldi a reggeli jókívánságokat,
és meglepi szívem,
mindig valami széppel.

Más kultúra, más nyelvet beszélünk,
de a gondolat egy,
igaz barát, ki így üdvözöl:
a becsületem és kiváltságom vagy te nékem,
és mosolyt csalsz az arcomra, így érvel.

Ő egy igazi mór lovag,
ki a lovagi korból itt maradt.
A jókedv mi belőle árad, oly sokrétű,
sokatmondó, s mivel sokoldalú,
soha nem tudom melyik énje van jelen,
de mind kiváló!

Kedves professzorom,
hányféle embert rejt eme lélek?
A történészt, a tanárt,
a művészt avagy a költőt?
Az élethez való hozzáállása oly pozitív,
ilyen szív embert még nem láttam!

Kedves barátom, és most a magyar tanárod
ígéretét beváltom,
hogy igaz legyen a jóslata,
ha megismersz egy magyar nőt,
őt nem fogod feledni soha!

A lelkem ajándéka e-néhány sor,
köszönöm a barátságod kedves barátom!
Obrigado! (Köszönöm!)

Ketten egy lélek
Írta: Fujt Ernesztin


Meseszépek a napjaim veled,
hallgatni az édes dalt,
átkarol, átölel egy érzés,
melyre nincs már több kérdés.

Mert a lelkünk összeforrt,
Nincs külön te és én,
Ketten vagyunk egyek.

Ünneplőbe öltöztetem a lelkem,
hogy itt vagy
és rám találtál szeretetben,
mert így leszünk mi,
eggyé ketten.

Zene a szívemben
Írta: Fujt Ernesztin

Édes hangok, dallamok,
Szívemet átjárja a dalod,
Te vagy nékem a szívem hangszere,
És az életem ettől tiszta önfeledt zene.

Ujjaid a zongorán,
fehér billentyű válaszol a fehérre
és minden hang mint a szív kalapál,
s felcsendül egy gyönyörű dallam.

Gitárod húrjai mint a hullámzó tenger,
Szinte elalél a hangjára az ember,
Te játszol örömmel, boldogsággal
A lelked húrjaira szinte lüktet a testem.

Zeng a hangod amikor énekelsz,
Mintha a szív dallama életre kelne,
Annyi öröm és boldogság mit tolmácsolsz,
S szívből a szeretet édes hangjait csalja ki.