A hála ereje.
Írta: Fujt Ernesztin

Átéljük a szelet, a vihart,
emelkedünk a felhők fölé,
a majd zuhanunk a mélybe.
Időnként göröngyös a létünk,
kalandokat sohasem kímélünk,
járatlan utakat be nem járunk,
hiszen a sorsunk, amire vágyunk.
Értékeljük a sok szépet,
amit adhatott nekünk az élet.
Látjuk a színe vesztett szürkét,
a mogorva, utálatos, a szomorú leplét,
a napoknak nem éppen a szép csendjét.
És mégis mindezek ellenére,
minden napunkban választva,
újra és újra építjük a jövendőt.
Nincs ennél jobb, szebb jövő,
mely a szeretet nyelvét hálával,
a napot jósággal tölti meg.
Megszűnik az irigység, kapzsiság,
aggodalom és magány.
Reményt, örömöt ad a szívnek,
boldogság lesz úrrá rajtunk,
s mi ez, ha nem az élet?

Nem lehet...
Írta Fujt Ernesztin

Nem lehet kedvesem,
hogy kezedbe adjam a szívemet,
a pajkos játék után jön a komoly érzelem,
lélekgyilkos játékra nem adom a fejem.

Bánt, ha játékként akarsz bántani csupán,
a szívnek igazi érzés kell ma már.
A hamis mind megtéveszt, boldogságot nem ad,
pedig jó lenne megpihenni a léleknek a szív alatt.

Simogató kézre, gondoskodó lélekre vágyom
nincs semmi más ami fontosabb lenne e-világon.
A én világom a te világod,
így élni az életet az maga az álom.

Átgondoltad-e hogy mire vágysz?
hogy érzed-e milyen a valódi vágy?
vagy elfutsz amikor az érzelem komolyra vált?
ezeket mérlegelve adhatod csak a szívedet át.

S ha mindez csak a játék része,
jobb ha sohasem lesz ebben részem,
Búcsúzom, hát kedvesem, mert nem lehet,
hogy kezedbe adjam az életem.

Ősi törvény.
Írta: Fujt Ernesztin

Elmondom néktek a világ gondjait,
a lelkek torzulásának szégyenfoltjait,
mely mindig felháborít és feldúl,
meggyógyítani a lelkeket már nincs mód.
A nők tartják fenn ezt a világot
a férfiak itt a Földön csak mind zarándok,
eltelve magukkal csak járják a világot,
mint a méh virágról-virágra száll,
s az erkölcs kihalt belőlük ma már.
S nincs bennük semmi szégyen,
csak a nőkben van némi szemérem.
Szégyenteljes világba érkeztünk,
ahonnan eltűnt a tisztesség és erkölcs,
és elborult elmék szégyene ami nem múl,
áthágva minden erkölcsi normát,
ősi törvény, mely a legtöbb férfit formál.

Szeretni újra
Írta: Fujt Ernesztin

Kedves emlék voltál mindig,
veled révedeztem, így hidd,
Szívemben bánatot hagyva egy hajnalon,
távoztál egy szép napon.

De a szív nem felejt,
emléked nap mint nap visszacseng,
Ajándékod: hogy, hogy vagyok?
szívembe markolt és azóta rab vagyok.

A szívem felidézi emléked,
vágyom rá, hogy napjaimat szebbé tedd,
amikor a szeretet újra lángra kap,
mert-e különös érzésnél a szív szabad.

Várlak minden nap szüntelen,
hogy szárnyalni tudjunk féktelen,
boldogságunk átkarol, meghajol a szívnek,
hiszen szeretve tud csak szeretni a lélek.

Cseppben a tengert.
Írta: Fujt Ernesztin

A dal mely bennem él,
minden napjaimban elkísér.
Távol jársz már oly messze,
igyekszel, mindig máshoz sietve.

Keresed az utad,
talán mely téged vár,
Nem számít, ha az útnak,
a kezdeteknél vége már.

Mint cseppben a tengert,
kutatod, lázasan keresed,
Csak spontán azt leled,
ki épp az utadban ered.

Az élet nem érdemli,
ezt a sorsot,
amit a szeretet,
és a szívünk hordoz.

A boldogság több,
néhány pillanatnyi mámornál,
ahol majd a hálónk
ki tudja vetni a horgonyt.

Légy inkább megfontolt,
engedd meg magadnak a jót,
a biztosat, a szívbe markolót,
az egyet, a hozzád valót.

Boldogság volt.

Írta: Fujt Ernesztin

Hiányzol. Hiányod a szívemben él,

s meghajol minden kedves szavadért.

Átölel az édes emlék,

de jó volna, ha mindig így lennénk.

Csüngenék szavadon mint egy gyermek,

Kit a csoda mint édes álom, meglep.

Tiszta szívemből szerettelek téged,

s ez felért mindennel érted.

Hulló csillag voltam néked,

mindig megújuló édes pillanat.

Az örökkévalóságot hoztad el nékem,

szeretetem elkísér téged míg élek.

Az igaz szerelem lángra lobbant,

mindig új csíráját hozza el.

Békét teremt a szívemben,

mert az igaz szerelmet hozta el.

Gyémánt könnyek.                             
Írta: Fujt Ernesztin

Hulló könnyek záporrá nőnek,
minden könnycsepp gyémánt-á válik,
látom benne arcomat,
s majd összeolvad s torzul,
mint boldogság után,
a rossz gondolat.

Hulló könnyek záporán át,
látnod kell majd a szivárványt,
kiderül az ég, mely mint korona,
s égkő, fél holdját vetíti rád,
színtiszta pompáját festi majd,
és vele a csoda és boldogság nő.