Csalóka illúzió.

Írta: Fujt Ernesztin

Mondod, nem akarsz fájdalmat okozni nekem,

mégis szinte minden nap megteszed.

Lelkem poklára viszed önző ábrándjaid,

s hazudva adod tudtomra égő vágyaid.

Ledobva a láncot magadról,

újra és újra hitszegés az örök kárhozatban.

Mert bizony menny és pokol ez a szerelem,

hűtlenséged határtalan,

mindenkit-mindenkivel csalatkozva,

a szíved csak fagyos érzést takar.

A élet nem színjáték,

a szív dobbanása együvé tartozást akar.

Csak a remény ami ésszel nem fogható,

s az előadás ami mindig rajta kapható.

Próbáltam elengedni, szárnyaimat csonkítani,

s némának lenni a nagy nesztelenségben,

hogy szívem meg ne hasadjon,

így elengedni csendben.

Az emlék még él,

magammal viszem az úton,

hogy majdan a végtelenben,

talán egyszer rám leljen.