Találkozás.                                

Írta: Fujt Ernesztin

Jöttél felém csillag ösvényen,

Párnámon pihen a hold, s rab vagyok,

szerelem tüze a mélyből tör elő,

s repíti lelkem a felhők fölé.

Mondd, hogy oly csodás találkozás,

álom nélkül nincs barangolás,

száz fényű tüll ruháját vetíti rád,

szíved gyorsan dobban, lélegzeted eláll.

Gyönyörű, varázslatos összetartozás,

a szív takarója s lelpe, édes csókok és szavak,

vágya a testnek és öröm mámorának, 

minden szívdobbanásban együtt álmodának. 

E találkozásban a karma mint végzet jött elém,

hisz tudja, hogy csak erre vágytam én,

szerelem melyet küldött felém a remény,

melyet minden pillanatban köszönni fogok én.

 

Mégegyszer...

Írta: Fujt Ernesztin

Nagy öröm és vigasz nékem, 

hogy emlékszik a szívünk,

ha egymástól oly messze is,

időnként egymásra gondolva, 

szívünket közel érezve, de élünk.

Látjuk egymást és szép az emlék,

hogy szeretett a szívünk.

Mosolyod mikor látom,

nagy boldogság tölt el,

hogy volt egyszer egy álom.

Elmerengek a múlton,

szívem meg-megdobban,

mondod, hogy felelevenik az emlék, 

s mily jó lenne mégegyszer,

hiszen ott vagyok még az álmaidban.

Igazgyöngy  a barátságunk,

melyben a szív dominál,

Az értelmet felülírja az érzelem,

a mindennapok titkán túl ott a jóság,

mely kettőnket összeköt most már.

 

Búcsúzunk Tőletek...

Írta: Fujt Ernesztin

Szomorú, szívbe markoló fájdalom,

szürke felhő borítja a felleget.

Az ég feketébe fordult,

gyászruhát öltött ő is e szomorú napon.

Eljött a perc melyet soha nem vártunk, 

szertefoszlott minden közös álmunk.

A fájdalom mély, az égig ér,

s szívünk már többé nem remél.

Köszönjük az életet, melyet tőletek kaptunk,

a sok szép éveket, melyet emlékbe foglaltunk.

Szívünkben örökké éltek,

és a bánat emészt most fel minden léptet.

Az élet ajándék volt veletek, a mindennapi csoda,

megszakadt szívek, ármányos valóság,

felfoghatatlan, reményvesztett szavak,

melyek nem találják az észhez vezető utat.

Itt maradtunk, a szívünk,

a karunk értetek nyúl,

a megérinthetetlen ölelésre,

és lelkünkben a fájdalom érzése dúl. 

Itt maradtok velünk gondolatban,

szívünk sohasem felejt,

az égi kötelékben szívünkben mindig ott lesztek,

fájdalmunk múlhatatlan, reményeink odavesztek.

Hisszük, hogy lelketek él a mennyben odafent,

melyre csak az örök álom érkezik,

Csillagok voltatok itt e földi létben,

s szívünk mindennap hozzátok megérkezik.

Szívünkben örökké így maradtok.

őrizzük arcotok és karunk átölel,

Egy imádság, egy sóhaj, egy fohász, 

mely hozzátok mindig a mennybe száll.

Emléketek örökké bennünk él,

soha nem veszíti el a reményt,

hogy majdan egyszer odafönt,

együtt leszünk mi még.

Testetek felszáll, lelketek itt marad a fényben,

most a nyugalom és béke honol,

és a végtelen pihenés vár rátok,

az örök messzeségben. 

Búcsúzunk Tőletek Melinda és Gábor,

szívünk, lelkünk sohasem felejt, karunk átölel,

nyugodjatok békében, emléketek gyémántként ragyog,

hiszen bennünk éltek tovább a felhők fölött valahol.

 

Éget...                                      

Írta: Fujt Ernesztin

Éget a szívemben a láng,

ezer arcát mutatja a magány.

Mi szép volt nem köszön vissza már, 

az álmokon túl, sebzett szívem visszavár.

Miért kell, hogy múljon az érzés,

biztos pont kell, s ez az érzés,

Várom a lépteid csendben, halkan,

hogy megjelenj a lelkemben majdan.

Szeretném tudni, hogy vagy,

éhséged csillapítja-e valaki a sorban.

Vajon akarsz-e még engem, 

hogy visszatérjek álmaidban?

Nem maradt más csak a remény, 

a karmám érted ég, téged akar.

A vágy sohasem múlik,

csak ha ott lehetek a karjaidban.

 

Amikor a patás eljő...                     

Írta: Fujt Ernesztin 

Sötét tűze pokolnak alján, 

a fekete patás sivítozva rád vár,

kérdezi merre tartasz,

jöjj a forró katlan alja vár rád.

Menj a pokolra te fajzat,

patád ne üsse az utca kövét,

ne dobogjon, türelmed ne dohogjon,

hisz pirkadataig van időnk még. 

Szúrós fekete füst, dohos szag,

mely a torkodból kiszakad,

tűnj el nyomban, s tüstén,

hisz élni akarok még.

Majd akkor gyere,

mikor végső álomra vágyom,

s nem hajt az élet, az édes mámor,

mikor már senkinek nem hiányzom.

Mikor önként hajtom fejem igába,

nem amikor élvezem az életet, mint máma.

Takarodj tüstént, javaimra vágysz?

A pokol tornácán erre nincs szükséged már!

Hát itt a mezsgye, lódulj, 

fekete paripád sörényébe kapaszkodva,

szállj le az alvilágba,

a te országod táborába.

Ne zavard a Földi népet,

maradj magadnak te kénszagú,

pokol kéret, hív a gonosz karöltve,

távozz sátán és tűnj el örökre!

 

 

Szeretet, szép remény.            

Írta: Fujt Ernesztin

Lelked csillagát, 

tested finom illatát érzem,

ahogy hozzám simulsz, 

és álmom álmodat látja.

Sok évnyi távolság,

sem lehet románcunk

útjának gátja.

Megszületünk, álmodunk, 

szívünk álmot látva elindul,

meghódítani a végtelent.

Egy érzés, a szív védtelen, 

mi a csillagok közt lehull, 

s megtalálva beléd hasít,

mindent akarva most a sors.

Különbet, szebbet mint azelőtt,

ámor a szívedbe költözött,

akarjuk a végtelent, melyet,

szerelem istene megteremt,

egy új, szebb holnapot,

ami csak ránk várt, mert kell,

hogy megérkezzenek a jobb napok.

Szívem hozzád símul, 

átkarol, ölel és csókol,

mert sohasem elég a jóból.

Az öröm megérkezett, 

hiszen ő csak miattad létezett,

becsüld, tiszteld, szeresd

mert életed csak egy lehet.

Veled maradok.

Írta: Fujt Ernesztin

Imádok veled lenni, 

az esti fényben révedezni,

ölelésről, boldogságról, 

csak a józanság maradjon távol.

Izgatottan jöttöd várom,

s mire megérkezel vár a mámor,

felhőtakaró simul a párnámra,

mint hajnali szél lelkem vágyálma.

Mily jó, hogy itt vagy velem,

s a csoda vár rám kedvesem,

érzem tőled élek s nem kell más,

csak a napfényes gyönyörű álmodás.

Köszönöm, hogy vagy nekem,

szíved beragyogja az életem, 

szívárvány színben élem napjaim,

veled maradok a végtelen hantjain.