Szerelmi álmaink

Írta: Fujt Ernesztin

Szerelemre dobbant a szívünk,

boldog örömtáncot járva,

Két egykor idegen lélek,

lángra lobbant s ébren álmodik.

Szívünk, lelkünk összeforr,

szeretetről, szenvedélyről dalol.

A sors mint varázslat,

zenél a szív, dalol a lélek,

egymást óhajtva szerelmet vall két lélek.

A csodák útjára léptünk,

álmodunk, sóvárgunk,

a nagy szerelemre vágyva. 

Köszönöm a sorsnak, 

hogy melléd sodort az élet.

Veled minden napom ünnep,

szeretni és szeretve lenni

mindig jobban és jobban,

ahogy a szívünk egy ritmusra dobban.

A hátralévő életem neked adom,

a szívemet a szívedbe rakom.

Két szerelmes szív dacol az idővel,

s tudja, hogy elérte a végtelent.

Lennék én lágyan simogató szellő,

új életet hozó felhő. 

Ölelésed, mámorító szavaid

biztonságos menedék

szerelmi álmaink otthona.

 

Csalóka illúzió.

Írta: Fujt Ernesztin

Mondod, nem akarsz fájdalmat okozni nekem,

mégis szinte minden nap megteszed.

Lelkem poklára viszed önző ábrándjaid,

s hazudva adod tudtomra égő vágyaid.

Ledobva a láncot magadról,

újra és újra hitszegés az örök kárhozatban.

Mert bizony menny és pokol ez a szerelem,

hűtlenséged határtalan,

mindenkit-mindenkivel csalatkozva,

a szíved csak fagyos érzést takar.

A élet nem színjáték,

a szív dobbanása együvé tartozást akar.

Csak a remény ami ésszel nem fogható,

s az előadás ami mindig rajta kapható.

Próbáltam elengedni, szárnyaimat csonkítani,

s némának lenni a nagy nesztelenségben,

hogy szívem meg ne hasadjon,

így elengedni csendben.

Az emlék még él,

magammal viszem az úton,

hogy majdan a végtelenben,

talán egyszer rám leljen.

 A tóparton.

Írta: Fujt Ernesztin

Ülök a tóparton egy padon, 

gondolatom veled ringatom, 

szellő súgja, hol vagy édesem, 

a víz lágy csobbanásával,

megérkezik a szíved kedvesem.

Súg és búg agyamban a sok buja gondolat,

rád emlékeztet minden pillanat.

Árnyak, vágyak felváltva lépdel,

s a józan ész a távolban járnak,

és mint képzelet csak téged várnak.

Várnak az el nem múló percre,

hogy újra lássalak vágytól epekedve,

Mert a szerelmet felülírja az ész,

a szív és a lélek irányít, 

és tudom, hogy a rózsaszín köd sohasem vész.

Így ábrándozom, mosollyal az arcomon,

hintáztatja a víz a szemem a tóparton.

Imádott múzsám, édes szívem,

A fodrozódó vízen együtt ringunk csendesen.

A szerelem megtalált s soha nem hagy el,

Veled levitálok át az életen kedvesem.

Szerelem.

Írta: Fujt Ernesztin

A fülembe cseng szüntelen,

kell ez a mély érzelem,

hangod hallom, szívemmel látlak,

adjunk egymásnak gyönyörű éjszakákat.

 

Fejem válladra hajtom,

sose érjen minket az alkony,

lágyan simítva arcod, élek,

és tudom, hogy nincs több harcom.

Az érzés, hogy ölellek gondolatban,

hajthatatlan, s végtelen,

örökké így legyünk, ne érjen véget,

csak így reménykedem.

Fohász a szívhez hozzád szól,

s hallod mit érez-e szív,

mely folyvást csak azt súgja,

akarom, hogy te légy a takaróm.

 

Jöttödet várva...

Írta: Fujt Ernesztin

Elringat egy álom melyben nélküled fázom,

lázálom, kín és vágy gyötör, sír a búbánattól a lélek,

ami bennem él, tudom és hiszem, 

hogy a szívem s a lelkem mindig csak hozzád tér meg.

Mily édes volt mi bennünk élt,

mikor még a szívünk és lelkünk remélt,

Lelkem még most is téged óhajt, s érted sóhajt,

Rólad álmodva, jöttödet várva, csak veled réved el.

Mondd, hogy jössz, mikor megpihen benned a láz,

mikor a szíved igaz dallamokat zengve,

lelked nyugtot remélve, hogy megtaláld,

ki bizton szeret s csak téged vár.

Jöttödet várva telnek a napok s a percek,

várok rád a szívem reszket, 

hogy az álom soha ne találjon ébren,

s hajnali köd fátylán túl a reményel tovább éljen.

 

Találkozás.                                

Írta: Fujt Ernesztin

Jöttél felém csillag ösvényen,

Párnámon pihen a hold, s rab vagyok,

szerelem tüze a mélyből tör elő,

s repíti lelkem a felhők fölé.

Mondd, hogy oly csodás találkozás,

álom nélkül nincs barangolás,

száz fényű tüll ruháját vetíti rád,

szíved gyorsan dobban, lélegzeted eláll.

Gyönyörű, varázslatos összetartozás,

a szív takarója s lelpe, édes csókok és szavak,

vágya a testnek és öröm mámorának, 

minden szívdobbanásban együtt álmodának. 

E találkozásban a karma mint végzet jött elém,

hisz tudja, hogy csak erre vágytam én,

szerelem melyet küldött felém a remény,

melyet minden pillanatban köszönni fogok én.

 

Mégegyszer...

Írta: Fujt Ernesztin

Nagy öröm és vigasz nékem, 

hogy emlékszik a szívünk,

ha egymástól oly messze is,

időnként egymásra gondolva, 

szívünket közel érezve, de élünk.

Látjuk egymást és szép az emlék,

hogy szeretett a szívünk.

Mosolyod mikor látom,

nagy boldogság tölt el,

hogy volt egyszer egy álom.

Elmerengek a múlton,

szívem meg-megdobban,

mondod, hogy felelevenik az emlék, 

s mily jó lenne mégegyszer,

hiszen ott vagyok még az álmaidban.

Igazgyöngy  a barátságunk,

melyben a szív dominál,

Az értelmet felülírja az érzelem,

a mindennapok titkán túl ott a jóság,

mely kettőnket összeköt most már.