A tóparton.

Írta: Fujt Ernesztin

Ülök a tóparton egy padon, 

gondolatom veled ringatom, 

szellő súgja, hol vagy édesem, 

a víz lágy csobbanásával,

megérkezik a szíved kedvesem.

Súg és búg agyamban a sok buja gondolat,

rád emlékeztet minden pillanat.

Árnyak, vágyak felváltva lépdel,

s a józan ész a távolban járnak,

és mint képzelet csak téged várnak.

Várnak az el nem múló percre,

hogy újra lássalak vágytól epekedve,

Mert a szerelmet felülírja az ész,

a szív és a lélek irányít, 

és tudom, hogy a rózsaszín köd sohasem vész.

Így ábrándozom, mosollyal az arcomon,

hintáztatja a víz a szemem a tóparton.

Imádott múzsám, édes szívem,

A fodrozódó vízen együtt ringunk csendesen.

A szerelem megtalált s soha nem hagy el,

Veled levitálok át az életen kedvesem.