Gyémánt könnyek.                             
Írta: Fujt Ernesztin

Hulló könnyek záporrá nőnek,
minden könnycsepp gyémánt-á válik,
látom benne arcomat,
s majd összeolvad s torzul,
mint boldogság után,
a rossz gondolat.

Hulló könnyek záporán át,
látnod kell majd a szivárványt,
kiderül az ég, mely mint korona,
s égkő, fél holdját vetíti rád,
színtiszta pompáját festi majd,
és vele a csoda és boldogság nő.

Minden visszatér
Írta:Fujt Ernesztin

Az éjszaka rejtekén,
az álom visszatér,
a tested hozzám ér,
a szívemben élsz.

Átkarolsz lágyan,
és ég a vágyam,
hogy karjaidban,
égess el e-lángban.

A szeretet ölel,
mosolyod elringat,
látom a szemed tükrében,
megpihensz az örök együttlétben.

A szeretet lángja,
perzsel és éget,
tükre visszatér hozzád,
a mindenkori szenvedélyben.

Csendes magány.
Írta: Fujt Ernesztin

Keresek valakit kit álmaimban láttam,
kinek tündér lehetnék angyal szárnyon,
szírének zengő hangjától el ne csábuljon,
szerető ölelést csak tőlem várjon.

Szeretném, mint eltévedt folyó,
a boldog zúgó hangos árral,
újra a tengerbe találjon,
majd az óceán csendességére vágyjon.

Ám az idő szalad, nem adja meg magát az árnak,
szivárvány színű szappan buborék akár egy álom,
lepke szárnyú álmaink oly gyakran tovaszállnak,
és az élet alkonyán megbékélünk a csendes magánnyal.

Álom volt.                         
Írta:Fujt Ernesztin

Álom volt csupán,
minden érintés és gondolat,
csalfa csalóka álom,
s az élet mily kegyetlen,
s olykor csak merengés tud lenni.
S már-már elhiszed, hogy az álom,
valósággá is tud lenni?

S jön az ébredés,
sok átvirrasztott éjszaka után,
s rájössz, hogy az elméd,
játszadozott csupán,
remélte, hogy jön egy nap,
mely minden vágyadra
megoldást ad.

Most révedezel az elmúlt időn,
s minden perc mint homokszem,
pereg tova,
s mily álom volt is az,
melyben a vágy,
hogy tudja álcázni önmagát,
s hogy a valóság mennyire ostoba.

De minden ébredés fáj
s elmereng az érzés felett,
hogy mennyire vágytál rá,
egy-egy boldog percre,
ami aztán el nem jön soha,
és ébren álmodni volt a legszebb,
s az idő majd száll tétován tova.

Magányos festő
Írta: Fujt Ernesztin

Álmodom a színekről,
álmodom a lélekről,
s minden ecsetvonásomban,
benne vagyok én is.

Az alkotás számomra,
a művészet és az élet,
örömömet ebben lelem,
s a vászon érzi lelkesedésem.

Páncélba zárt elmém,
ilyenkor megnyílik,
s boldog ecsetvonásokba kezd,
ahogy alkotáshoz illik.

Festményeimet megálmodom,
majd álmaimat megfestem.
Érzelem kerül a vászonra,
s színekből alkotva lesz szépség.

Megtöltöm élettel,
mert számomra ez élmény.
S mint egy csupasz emberi lélek,
melyet birtokba vesz az elmém.

Festményem egy vers szavak nélkül,
Versem egy festmény szavakba zárva.
Az alkotás öröme az én világom,
az élet értelmét én ebben találom.

Szegénység a szívben                 
Írta: Fujt Ernesztin

Elfelejted, hogy a szegénység nem csupán pénzben,
gazdagságban rejlik?
A szív szegénysége mindent felülír,
amikor nincs képességed a szeretetre.
Játszod, színleled az életet,
s azt hiszed minden rendben van így?

De egyszer eljő az idő és jön az elszámoltatás,
mikor számot kell adj arról,
hogy életed teljes volt-e és csodás?
Volt-e benne igazi szívből jövő gazdagság?
S akkor mit felelsz?
Élted csak az életed?

Volt hit, remény, de igazi vágy sohasem?
El illan az élet, s csak a röpke perc marad.
Felüti fejét a fájdalom a sok játék miatt,
s az igazi öröm, ami mind elmaradt?
Az élet alkonyán a lemenő nap sötétre vált,
Aztán későre jár minden és az idő végleg elszaladt.

Szerelemre hívsz
Írta: Fujt Ernesztin

Édes álmok, rejtett vágyak,
Hív a vágyad, hív az ágyad.
Mosolyod arcomat tükrözi,
örömöd, örömömet élteti.

Csak mi ketten, gyönyör és kéj,
Az érzés a szívemig ér,
Bennem lüktetve él,
S majd megőrül egy csókodért.

Hagyd, a nász had dobogjon,
Mint fáklyaláng lobogjon,
Minden vágy had tomboljon,
Akaratunk eggyé válva oldódjon.