Születésnapodra.
Írta: Fujt Ernesztin

Ez a szép vers csakis a tiéd,
hallgasd boldogan mint egy jó zenét,
papíron a kották hada,
szívedben a szeretet dala.

Köszöntelek e gyönyörű napon,
legyél boldog és örökké fiatal,
emlékezz a szépre és a jóra,
jusson eszedbe minden boldog óra.

A zene a dal kísérje utadat,
s ha a tortán eggyel több gyertya ég is,
tudd, hogy mindig van remény mégis,
s a dalban és zenében elkísérlek én is.

Az élet egy örökké tartó álom,
mely ha beteljesül nincs szebb a világon,
legyél mindig győztes, hisz az élet viadal,
s melyen ha felül emelkedsz, tiéd a diadal.

Megfestettem.
Írta: Fujt Ernesztin

Megfestettem a szerelmi történtünk,
a hajnal fényét, a sötétséget mi alá szállt.
A színek boldog váltakozását,
mikor felemelt a két karod,
s a boldogság átkarolt.

Megfestettem sötét színekkel a kételyt,
melyben a mély elnyelt.
A paletta minden árnyalatát,
a szívnek minden mozzanatát,
melyek meggátolták a szárnyalást.

S aztán mint hulló csillag zuhant alá,
minden szín sötétbe fordult,
s a csend a mélybe szállt.
Hallom a csend zúgó hangját,
s amikor már nincs tovább.

Édesanyámnak                           
Írta: Fujt Ernesztin

Olykor álmodom róla,
fehér haja mint a hó,
szeme mint a csillag az égen,
mosolya melyben a szeretet
minden érzését ő hordozta volna.

Igen, valóban benne volt minden,
ami emberré tett engem.
A jóság, a kedvesség, a józanság,
odaadás, aggodalom, gondviselés,
szívében a lélek csak szeretni járt.

Hiányzik ő nékem nagyon,
látom őt a felhők között,
és a lénye fényt szórva ragyog,
Boldogság és mosoly ül az arcán,
jelzi, hogy jól van, s csendben búcsút int.

Szeretete minden nap elkísér,
álmaimban is hozzá tartozom,
Angyal szárnyon érkezik hozzám,
elvarázsol mint mindig, és tudom,
hogy ez az anyai föltétlen szeretet.

Az én igaz barátomnak
Írta: Fujt Ernesztin

A sors megajándékozott egy emberrel,
Kire én nem számítottam soha.
Jött mint a villám, váratlanul,
belépett az életembe, mint még senki soha.

Minden nap szót váltunk,
és velünk van minden őszinte gondolat.
Együtt sírunk s együtt nevetünk,
Bohém lelke homlokomra atyai csókot ad.

Számára én vagyok a páratlan láng lelkű költő,
A nő, aki más mint a többi,
Felvértezve minden gondolattal,
csatát vívunk erényből és gonoszságból.

Barokkos csipkés lelkem örömmel tölti el,
Nincs amiről ne beszélnénk,
A létről, szerelemről, boldogságról,
szépségről, alázatról, elmúlásról.

Napjainkat így mulasztjuk,
Eme szent köteléken áldozunk,
az igaz barátság oltárán a mindennapoknak,
és tesszük szebbé a még hátralévő napjainkat.

Pilleszárnyon                 
Írta: Fujt Ernesztin

A boldogság lágyan lelkemre száll,
simogat és kedvesem a karjába zár,
Szárnyalok a nap felé messze fel,
a kék ég puha fehér felhőjük közé emel.

Ott szárnyat bontok és repülök,
lenézek a Földre és együtt örülünk.
A pilleszárnyú boldogság mi átkarol,
s lehelet könnyű dalt dalol.

Dalol a szívről a szívnek,
Mint lepke könnyű álom száll tova,
hogy végre megérkeztél hozzám
s én lettem a szíved otthona.

Az álmokon túl...

Írta: Fujt Ernesztin


Ó mily boldog voltam én,
minden nap egy új remény.
Az érzés nem változott,
szeretném, ha mi lennénk,
az örökké elválaszthatatlanok.
Néha átlépjük a hegyet,
s aztán földre zuhanunk.
Éljük az életet,
én finoman, te kissé vadul.
Én csak rád várok olthatatlan,
hívsz és én is hívlak téged,
mikor hiányodat már fájdalmasnak érzem.
Folytassuk ezt a sors adta szépet,
a szerelmünk az égig emel,
de el ne hagyj sohasem!
Minden kín mely a távolság miatt elér,
hidd el a szívembe majd belefér.
De törődj velem mi a szívem vágya,
s minden bút és bánatot majd elfeled,
hogy ne legyen a szívemnek hiánya.
Tudni, hogy vagy és létezel,
ez nekem mindennél többet ér
a szívemben hordalak idebenn.
Feledni csak a rosszat lehet,
a jó az mindig felemel,
és ettől lesz oly szép,
ami sohasem múlik el.
Én bolond, egy percre elhittem,
mert elhagyott a hitem,
hogy nélküled is van élet idebenn.
De tévedett a szívem és a lelkem,
hiszen én ezt az érzést,
már nem is reméltem.
Nem tudom mit tettél velem,
de a szíved csak bennem él,
nem múlik és minden napban,
ott van a remény és hogy,
mindig és örökké szeretni foglak én!

Lidérc tangó               
Írta: Fujt Ernesztin

Akartalak szeretni nagyon,
De a szívem most elcsendesült, hagyom,
A szívemet átjárja a fájdalom,
Hogy lehetnénk e-egymásnak vajon?

Csak a lidérc táncolt egy búcsú tangót,
Jég és tűz mely-e táncot járja,
A jég ropog, a tűz pattog,
S kioltja egymást mint a szenvedélyes tangó.

Elevenen mintha élne minden érzés,
Csalfa volt és hazug,
Nem kell a játék a szívem igaz érzésekre várt,
Mely tartott néhány éven át.

Gondolkodóba ejt a magány,
Hogy hová tűnt az az édes érzés,
És hogy a vágy igaz volt-e tán?
Amely a másik karjaiba zárt.

Kavarog az érzés,
A szemem ólom könnyeket ejt,
A szív dalol egy régi dalt,
Most új dalt komponál ami új utak felé hajt.

Fel-fel villan egy-egy kép,
A kaleidoszkóp mélyén,
Egymást váltják a szép és szomorú emlékek,
Hogy a fej beleszédül, úgy kavarog.

Megnyugvásra vágyik s a hajnalt várva,
Felkél a nap és új jövő érkezik,
Mely minden napra vigaszt hoz,
A sors berendeltetett és új álmokat hoz.