Szerelmi álmaink

Írta: Fujt Ernesztin

Szerelemre dobbant a szívünk,

boldog örömtáncot járva,

Két egykor idegen lélek,

lángra lobbant s ébren álmodik.

Szívünk, lelkünk összeforr,

szeretetről, szenvedélyről dalol.

A sors mint varázslat,

zenél a szív, dalol a lélek,

egymást óhajtva szerelmet vall két lélek.

A csodák útjára léptünk,

álmodunk, sóvárgunk,

a nagy szerelemre vágyva. 

Köszönöm a sorsnak, 

hogy melléd sodort az élet.

Veled minden napom ünnep,

szeretni és szeretve lenni

mindig jobban és jobban,

ahogy a szívünk egy ritmusra dobban.

A hátralévő életem neked adom,

a szívemet a szívedbe rakom.

Két szerelmes szív dacol az idővel,

s tudja, hogy elérte a végtelent.

Lennék én lágyan simogató szellő,

új életet hozó felhő. 

Ölelésed, mámorító szavaid

biztonságos menedék

szerelmi álmaink otthona.

 

Csalóka illúzió.

Írta: Fujt Ernesztin

Mondod, nem akarsz fájdalmat okozni nekem,

mégis szinte minden nap megteszed.

Lelkem poklára viszed önző ábrándjaid,

s hazudva adod tudtomra égő vágyaid.

Ledobva a láncot magadról,

újra és újra hitszegés az örök kárhozatban.

Mert bizony menny és pokol ez a szerelem,

hűtlenséged határtalan,

mindenkit-mindenkivel csalatkozva,

a szíved csak fagyos érzést takar.

A élet nem színjáték,

a szív dobbanása együvé tartozást akar.

Csak a remény ami ésszel nem fogható,

s az előadás ami mindig rajta kapható.

Próbáltam elengedni, szárnyaimat csonkítani,

s némának lenni a nagy nesztelenségben,

hogy szívem meg ne hasadjon,

így elengedni csendben.

Az emlék még él,

magammal viszem az úton,

hogy majdan a végtelenben,

talán egyszer rám leljen.