A tóparton.
Írta: Fujt Ernesztin
Ülök a tóparton egy padon,
gondolatom veled ringatom,
szellő súgja, hol vagy édesem,
a víz lágy csobbanásával,
megérkezik a szíved kedvesem.
Súg és búg agyamban a sok buja gondolat,
rád emlékeztet minden pillanat.
Árnyak, vágyak felváltva lépdel,
s a józan ész a távolban járnak,
és mint képzelet csak téged várnak.
Várnak az el nem múló percre,
hogy újra lássalak vágytól epekedve,
Mert a szerelmet felülírja az ész,
a szív és a lélek irányít,
és tudom, hogy a rózsaszín köd sohasem vész.
Így ábrándozom, mosollyal az arcomon,
hintáztatja a víz a szemem a tóparton.
Imádott múzsám, édes szívem,
A fodrozódó vízen együtt ringunk csendesen.
A szerelem megtalált s soha nem hagy el,
Veled levitálok át az életen kedvesem.