Szerelem.

Írta: Fujt Ernesztin

A fülembe cseng szüntelen,

kell ez a mély érzelem,

hangod hallom, szívemmel látlak,

adjunk egymásnak gyönyörű éjszakákat.

 

Fejem válladra hajtom,

sose érjen minket az alkony,

lágyan simítva arcod, élek,

és tudom, hogy nincs több harcom.

Az érzés, hogy ölellek gondolatban,

hajthatatlan, s végtelen,

örökké így legyünk, ne érjen véget,

csak így reménykedem.

Fohász a szívhez hozzád szól,

s hallod mit érez-e szív,

mely folyvást csak azt súgja,

akarom, hogy te légy a takaróm.